Homonyik Sándor: Légy hű örökre

Hogyha kérdezed, miért jöttem,
mi szél fújt erre?
Válaszom, hogy a békés végtelen
küldött mindörökre.
Hogyha kérdezed, hol jártam? -
Viharokkal szemben.
Ilyen úton az egy, mit megtanulsz:
Légy hű örökre!

Hmmm, mennyit mondhatnék még erről!
Oooh, mennyi szó meghalt már!

Lakatok voltak az ajkainkon,
szavunk bilincsben!
De az álmunk még így is megmaradt,
és mindörökre.

Nehogy azt hidd, hogy vége,
nagyon is távol még.
Szabadon szívni az új levegőt,
azt, mit vártunk rég!
Nehogy azt hidd, hogy vége,
hisz annyian vannak még,
kik tükörbe nézni nem tudnak,
de nem fontosak rég.

Ha kérdezed, miért jöttem,
mi szél fújt erre?
Válaszol majd a békés végtelen
tisztán, s örökre.

Válaszol majd a végtelen.
Válaszol majd az értelem.
Örökre.. örökre..

Nehogy azt hidd, hogy vége,
nagyon is távol még.
Szabadon szívni az új levegőt,
azt, mit vártunk rég!
Nehogy azt hidd, hogy vége,
hisz annyian vannak még,
kik tükörbe nézni nem tudnak,
bár nem fontosak rég.

Hogyha kérdezed, miért jöttem,
mi szél fújt erre?
Válaszol majd a békés végtelen
tisztán, s örökre.
Válaszol majd a tiszta értelem,
mindörökre.

Homonyik Sándor: Álmodj, királylány

Annyi mindent elvesztettél már,
míg rád virradt a nap, mikor győzni tudtál.
Úgy indultál őszintén, tisztán,
de hosszú volt az út, s talán túl sok a sár.
Csillag voltál, azt mondják, s nem vigyáztunk rád.
Egy lélegzetnyi boldogság, ennyi volt tán,
ez volt az élet!

Játszottál és játszottak veled.
Sok gyöngyként pergő szó, hamis bók hová lett?!
Lásd, önmagad is elveszítetted,
még azt is feledted, hogy szerettél, s szerettek!
Ránk nézel egy fényképről, a szemed titkot rejt;
egy titkot, melyet többé már nem sejthet meg,
nem fejt meg senki...

Álmodj, királylány, ahogy a mesében, oly békén!
Álmodj, királylány, az is álom volt, hogy éltél!
Nekünk is álom vagy ma már!...
Hmm...Álmodj hát...Álmodj hát...

Álmodj, királylány, ahogy a mesében, oly békén!
Álmodj, királylány, az is álom volt, hogy éltél!